Hogyan képes ennyit dolgozni?

 „Nem a munka a lényeg, hanem az, hogy amikor dolgozom, nem kell gondolkoznom az életemen, hogy mennyire egyedül érzem magam, hogy nincs jól működő párkapcsolatom, nincs elég pénzem, nem vagyok a helyemen…hogy egyszerűen nem vagyok boldog- a munka elveszi a figyelmem ezekről. Sőt, feltölt, mert hasznosnak érzem magam, produktívnak. Azt érzem, van MIÉRT lennem. Ha a jó a csapat, ahol vagyok, akkor azért, ha egyedül vagyok bent az irodában, akkor végre egyedül lehetek. Inspirál, hogy lesz eredménye annak, amit csinálok, hogy elérek vele sikert, pénzt, elismerést, eredményt. Talán ezektől boldogabb leszek. Nem mondanám el senkinek, hogy azért ülök bent munkaidő után is, mert nem akarok egyedül lenni otthon, vagy szembesülni, hogy nincs igaz barátom, nem jó a családi életem, s mert igazából nem vagyok boldog, ha csak „úgy vagyok”. Nem tudom egyedül, semmit csinálva jól érezni magam. Mindig kell valamit találnom, ami elfoglal. Emögött a cselekvéskényszer mögött belső üresség van. Kívül pedig a családtagok fenyegető intelmei, hogy már megint késtem, megint nem segítettem, megint nem vagyok eleget otthon…Ezeket csak most tudatosítottam magamban. Most, hogy már mindenki hazament az irodából. Péntek délután van. …s  előttem az üresség.”

Ez az oldal azért jött létre, hogy eligazítást nyújtson azoknak, akiket valamilyen formában érint a munkamánia, legyen ez maga az érintett, hozzátartozó vagy a munkáltató.

Ugyan a XXI. század legelterjedtebb családi problémája, a figyelem kevésbé irányul rá, feltehetőleg amiatt a kulturális nézőpont miatt, miszerint ez egy pozitív, tiszteletet kiváltó jelenség (“aki sokat dolgozik, becsületes ember”), eltekintve minden negatív következményétől.

Elsősorban a munkafüggőségről, az ebből adódó fizikai és lelki, valamint párkapcsolati zavarokról olvashatsz ezen a weboldalon.