PÁRKAPCSOLAT

„Három éve vagyunk együtt. Korábban sem arról szólt, hogy fél ötkor csöngetnek, és ballag haza. Vállalkozó. Ott nincs munkaidő, csak munka van, és jó, ha van. Korábban azért hetente mondjuk kétszer hazaért emberi időben. (nem éjfélkor vagy később, hanem amikor még van kedved, erőd beszélgetni például). Most ott tartunk, hogy kb. fél éve valahogy annyi és olyan munka esett be, ami azzal járt, hogy vagy egész héten vidéken, vagy külföldön volt, és hétvégére ha hazaesett, akkor a heti elmaradt melókat pótolta – tehát magunkra nem nagyon jutott idő. Vagy reggel hétkor balra el, és folyton késő éjjel esik haza. Nem vagyok féltékeny. Valószínűleg tényleg dolgozik, és állítólag értünk… Fél év (szinte teljesen) egyedüllét után aggódom, hogy ez állandóra így marad, így meg nem akarom, vagy az egészsége nem bírja tovább. Elhanyagoltnak érzem magam és hiába mondom neki, ideig-óráig változtat, aztán megy minden tovább a régi kerékvágásban.”

Ismerősek a következő személyiségjegyek?

  • hajlamos a perfekcionizmusra és a maximalizmusra: önmaguk és mások felé magas elvárásokkal élnek, illetve mások tetszésének elnyerése fontos szempont (nem tudatos)
  • ideges, aggódik, szorong: negatív gondolatok és állandó én-bizonygatás, belső káosz jellemzi
  • nárcisztikus

Ezek a személyiségjegyek elvezet(het)nek a munkafüggőséghez, amivel egyre kevesebb idő, energia, figyelem és őszinteség jut a társnak, a családnak. Emellett kialakul a stressz és adrenalinfüggőség is, a kereset növekszik, a siker és az elismerés pedig egyre kecsegtetőbb. Ez sokszor sokkal több pozitív élményt ad, mint maga a párkapcsolat, sőt, hosszútávon “biztosabb” ( a siker, a pénz a miénk, míg a párkapcsolat bármikor megszakadhat).

A tapasztalat azt mutatja, hogy a legőszintébb kapcsolatokban is nehéz beismerni, hogy a munkához való viszonyunk megváltozott.

Sőt, mivel a személyiséget sokszor áthatja a perfekcionizmus, reálisnak tűnő okokkal akár évekig is el lehet húzni a függőséget:

“Pénzt keresek a családomnak”; “Válság van, többet kell dolgozni”; ” Csak a családomért csinálom”; “Nem vagyok munkamániás. Élvezem amit csinálok”; “Mások is ennyit dolgoznak”; “Most pénzt akarsz vagy időt tőlem?”; “Minél inkább piszkálsz, annál kevésbé akarok veled lenni” stb. 

Amikor következményként beszélünk a munkamániáról, akkor ennek háttere sokszor a már kialakult párkapcsolati problémák előli “menekülés”. Amikor már az elkeseredettség és reménytelenség lesz úrrá rajtunk, akkor fordulunk valami olyan felé, amiben újra sikereket, élményt érhetünk el. Ami újra “felpörget”, annyira, mint az érzés, amit a párunkkal tapasztaltunk.

Azonban az ok és a következmény nem választható el egymástól teljesen. A gyermekkorban szerzett minták hatással vannak a személyiségre, aminek következménye lehet a függőség, s hatással vannak a kapcsolati mintáinkra (kisebb problémamegoldó hajlandóság, kevesebb kommunikáció, kevésbé világos családi szabályok, kisebb érzelmi bevonódás, alacsonyabb funkcionalitás).

 

elég voltMit tehetek érte, magamért és a kapcsolatért?

Valószínű, hogy már elindultál egy úton, ami vagy a kérleléssel, könyörgéssel, veszekedéssel, számonkéréssel van kikövezve, vagy pedig a befelé fordulással és az elhatárolódással. S az is valószínű, hogy – ritka kivétellel- ezek egyike sem vezetett megoldásra. Ha igen, akkor vagy ideiglenesen segített, vagy pedig sok szenvedésen mentél keresztül, mire a másik változtatott a viselkedésén.

Amit elsőként meg kell értenünk, hogy a munkamánia legfőbb „jellemzője”, hogy nagyon hosszú ideig képesek tagadni, hogy ők függők lennének. Ezért, minden olyan kijelentés, mint: „Már megint késtél”; Elegem van, hogy a munkád az első és nem én”; „Hagyd abba a munkát és figyelj rám”; „Munkamániás vagy”; „Látod, itt egy cikk/könyv a munkamániáról…mintha csak rólad szólna!”; „Nem törődsz velem”;”Ha igazán szeretnél…” stb. csak olaj a tűzre és eredményt nem fogunk elérni vele. A másikban ezek hallatán ugyan felmerül az, hogy valami nem jó, de ezek a kijelentések egyre inkább a tagadás irányába taszítják, s egyre több erőt fog nyerni a saját munkájából, mert „az legalább csöndben van és nem piszkál”.

 

Nem akaraterő kérdése

Külső szemmel azt gondolhatjuk, hogy „csak” össze kellene magát szednie és változtatni az életén. Sőt, ha igazán szeretne, akkor erre még inkább képesnek kellene lennie. Azonban a függőségeknek komoly mozgatórugója van, ami nem feltétlenül a jelen tudaton, ítélő -, és döntésképességen múlik.

Amikor függőségről beszélünk, akkor olyan, mélyen belénk rögzült mintáknak „engedelmeskedünk”, vagy olyan mély érzések /sebek elől menekülünk, ami a legtöbb esetben nem tudatos és ez irányítja az embert, nem fordítva.

Ennek megértésével először is magadban kell rendezni a saját tehetetlenség érzésedet és a dühödet. Kire vagy dühös? Rá? Magadra? A munkáltatóra?

Ha rá, akkor a megértéssel, ami a munkamánia mögött van, csökkentheted ezt az indulatot, s így azt az erőt, ami eddig a tehetetlenségbe és a dühbe, a vitákba „fektettél”, fektetheted valami másba: Önmagadba, így a kapcsolatot is egy pozitívabb útra terelve.

Ha magadra vagy mérges, akkor kérdezd meg, miért vagy dühös? Hogy nem tudsz neki segíteni? Hogy nem tudod elhagyni?

Sokszor a megmentő szerepbe bújunk, és azt reméljük, mi majd megváltoztatjuk a másikat. “A szeretet, szerelem, ÉN elég vagyok hozzá, hogy rendbe jöjjön a kapcsolat” és addig küzdünk, míg el nem fogy az erőnk.

Azt gondolom, hogy a külvilág sok mindent tükröz abból, ami bennünk van. Így ez a helyzet és az ehhez kapcsolódó érzések útjelzőként szolgálhatnak afelé, hogy jobban megértsd a helyzetet és ezáltal érdemben változtass. 

KAPCSOLAT

Konzultációra jelentkezés:

info@munkamania.com

06-30-503-4270


Levélküldés

Online tanácsadás